Mit ehetek | Levelibéka mángoldlevélből

Levelibéka mángoldlevélből

Levelibéka mángoldlevélből
Levelibéka mángoldlevélből

Elkészítés

Hideg vízben mossuk meg és alaposan csepegtessük le a hajdinát. Evőkanálnyi olajon állandóan kevergetve pirítsuk addig, amíg enyhe dióillata lesz. Öntsük fel 150 ml zöldséglével, rotyogtassuk 15 percig, majd 30 percig hagyjuk állni.
Tisztítsuk meg és vágjuk apró kockára a hagymát. A póréhagymát hosszában vágjuk ketté, mossuk meg, csepegtessük le és vágjuk vékony csíkokra. Egy evőkanál olajon pároljuk üvegesre mindkettőt. A juhsajt felét alaposan nyomjuk szét, keverjük össze a hagymával és a póréhagymával, a tojásokkal, a durvára tört kesudióval, leöblíted és apróra vágott kaporral, végül a hajdinával. Ízesítsük sóval, borssal és szerecsendióval. Végül keverjük hozzá a megtört szezámmagot. A megmosott mángold leveleket 30 mp-ig blansírozzuk bőséges sós vízben. Öblítsük le hideg vízzel, csepegtessük le, majd később majd száraz konyharuhára terítsük szét. A szárakat pürésítsük, és tegyük félre. A levelekre tegyünk tölteléket, és csavarjuk fel. Nyitott oldalukkal lefelé helyezzük tűzálló tálra, öntsük le a maradék zöldséglevessel és a borra. Takarjuk le fóliával, süssük 15 percig 220 °-ra előmelegített sütőben. A maradék sajtot vágjuk kockára. Vegyük le a tűzálló tálról a fóliát. Keverjük a léhez a tejszínt és a mángoldszárból készült pürét. Tegyük rá a tekercsekre a sajt kockákat, locsoljuk meg a maradék olajjal. Még kb. 5 percig süssük, amíg a sajt barnulni kezd. A tálban tegyük asztalra.


    • adag4
    • Gyermekeknek
    • Kamaszoknak
    • Felnőtteknek
    • Időseknek
    • Tavaszi
    • Kora nyári
    • Késő nyári
    • Őszi
    • Téli
    • Délelőtt
    • Ebédre
    • Este
    • Egész nap
    • Elkészítési idő
    • Elkészítési idő
    • Elkészítési idő
    • Nehézség
    • Nehézség
    • Nehézség
    • Költség
    • Költség
    • Költség

Alapanyagok

Hozzávalók:
  • 4 evőkanál Főzőtejszín, 20 %-os (32 g)
  • 4 evőkanál Fehérbor - száraz (6 dkg)
  • 12 nagyobb Mangoldlevél (24 dkg)
  • 1 púpos evőkanál Szezámmag (13 g)
  • ízlés szerint Őrölt szerecsendió
  • ízlés szerint Őrölt fehérbors
  • 1 mokkáskanál Tengeri só (3 g)
  • 1 csokor Friss kapor (4 dkg)
  • 6 dkg Kesudió  
  • 2 db Tojás (11 g)
  • 15 dkg Juhsajt - natur 
  • fél Póréhagyma (12 dkg)
  • 1 kisebb fej Vöröshagyma (7 dkg)
  • 2 dl Zöldségalaplé (20 dkg)
  • 4 evőkanál Étolaj - Napraforgóolaj (52 g)
  • 8 dkg Hajdina  

Tápanyagtartalom (1 adag)

  • kcl: 536
  • CH: 34.2 g
  • fehérje: 17.2 g
  • zsír: 35.4 g