Mit ehetek | Hogyan váltsuk valóra újévi fogadalmainkat?
Hogyan váltsuk valóra újévi fogadalmainkat?

Egy fantasztikus könyvet vettünk decemberben. Kicsit a saját szokásaink megerősítésére, kicsit a kevésbé jó szokásaink lecseréléséhez segítségként. A címe: Atomi szokások (James Clear)

Igen, tudtuk, hogy kezdetben mi alakítjuk szokásainkat, és azt követően a szokásaink minket.
Igen, tudtuk, hogy amit magunkról gondolunk, mondunk, azok alapjaiban határozzák meg, hogy mire vagyunk képesek. 
Azt is tudtuk, hogy a környezetünk egyre inkább befolyással bír arra, mit is teszünk, kivé válunk.

Vajon mi lehet az oka annak például, hogy a heroin elvonó kúra után hazatérők 90 %-a újra függővé válik? És hogy lehet, hogy azok, akik egy teljesen más környezetbe térnek vissza, azok közül csak 10-12 % nyúl ismét heroinhoz? 
Nos, a tapasztalat és egyben kutatások is azt mutatják, ez nem más, mint a környezetünkből felénk sugárzó, szokásainkat beindító jel. Megjelennek régi barátaink, a szobánkban, a lakásunk környékén minden a korábbi tetteinkre emlékeztet, és újra korábbi szokásainkhoz vezet minket.

Ugyanez igaz az életmódunkra is. Ha olyan a környezet, mely sportra, egészségesebb életmódra sarkal, akkor nagy valószínűséggel sportosak, egészségesek leszünk. Ha pedig evésre, tunyulásra, a TV bambulására sarkal, akkor, hát akkor kevésbé valószínű, hogy sokáig egészségben élnénk.

Az Atomi szokások szép lassan végigvezet minket egészen onnan, hogy azonosítsuk szokásainkat, hogy mit is gondolunk magunkról, és ez hogyan befolyásolja mindennapjainkat, egészen odáig, hogyan alakítsuk ki a minket szabaddá tévő automatizált szokásrendszerünket. Vagyis hogyan válhatunk szabaddá, ha a jó szokásaink rabjává válunk.

Mi köze ennek az újévi fogadalmakhoz? Rengeteg! Ha nem tervezzük be tudatosan a mit, mikor, hol tevékenységeket a mindennapjainkba, és azokat nem tesszük szokásunkká, akkor a régi szokásunk legyűr.

Mert az akaraterőnkben hiszünk, abban bízunk. Pedig az véges. És minél kevesebb az életünk hatékonyságát segítő szokásunk, minél nagyobb a káosz, annál hamarabb fogy el akaraterőnk. Észrevetted? Amikor ezer a megoldandó probléma, akkor sokkal hamarabb hagysz fel egy tervezett új szokással?
Hisz minden pillanatban döntenünk kell, most ezt egyem vagy azt? Menjek sportolni vagy inkább ne? Keljek ma korábban 10 perccel vagy hagyjuk, majd holnaptól? Fogat mossak előbb vagy majd reggeli után? Melyik ruhámat vegyem fel? A kisebbik gyereket öltöztessem előbb vagy a nagyobbikat? ....

A sikeres szokáskialakítók nem az akaraterejükkel győznek, hanem olyan környezetet teremtenek maguknak, amely a jó szokások felvételét segíti, míg a rossz szokások elkezdését megnehezíti. A trükk ebben áll.

Ha januártól fogyni szeretnénk, ez egy elég tipikus újévi fogadalom. Akkor elő kell venni a sporteszközt és kitenni a szoba közepére. Meg kell határozni, hogy mely mostani cselekvésünk befejeztével kezdünk neki, hol és mikor pontosan. Pl. fogmosás után 20 felülés és 20 fekvőtámasz a nappaliban, majd utána megreggelizem.
Spájzunkat, hűtőnket ürítsük ki a hizlaló, egészségtelen ételektől és tegyünk oda diétánknak megfelelőt.
A TV távirányítót vigyük el anyósunkhoz vagy egy távoli barátunkhoz, hogy érte kelljen menni, ha mégis tévézni szeretnénk. Na jó, elég, ha a nyári cuccuk legaljára tesszük. Megnehezítve a TV bekapcsolását.

Szóval tervre fel! Az Atomi szokások olyan kézikönyvünk lehet 2021-ben, amely örökre megváltoztatja életünket.

 Ha  nem akarsz lemaradni egészségről, ételekről szóló blogjainkról, iratkozz fel hírlevelünkre

(A cikket írta: Böcker Bea)
Képforrás: www.canva.com

Köszönjük, hogy itt jártál!
Egészséges étkezést kívánunk: Bea, Csilla és Anita
Mit-ehetek? - Étrendek az egészségért csapata


Kapcsolódó blogbejegyzések

További bejegyzések