Mit ehetek | Felfújt görög módra

Felfújt görög módra

Felfújt görög módra
Felfújt görög módra

Elkészítés

A burgonyát héjában megfőzzük, ha kihűlt meghámozzuk és karikára vágjuk. A húst daráljuk meg, a sajtot reszeljük le. A padlizsán szárát vágjuk le, a húsát vágjuk kb. 5 mm-es szeletekre, sózzuk be és 10 percig hagyjuk állni. Öblítsük le, töröljük szárazra, és forró olajban süssük barnára a szeletek mindkét oldalát. A meghámozott, apróra vágott hagymát és fokhagymát pároljuk üvegesre a maradék olajban. Adjuk hozzá a darált húst, és kevergessük addig, amíg szint kap. Sózzuk és borsozzuk meg. Szeleteljük fel a meghámozott paradicsomot.  A megmosott és száraza rázott kakukkfű leveleit csipkedjük e. A hozzávalókat egymás után rétegezzük lapos tűzálló tálba vagy tepsibe úgy, hogy legfelülre darált hús kerüljön. Közben a burgonyát sózzuk, a paradicsomot sózzuk és borsozzuk meg, a napraforgó- és tökmagot keverjük el a kakukkfűvel. Szórjuk a tál tetejére a reszelt sajtot, és 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig süssük (míg a sajt a tetejére olvad). Azonnal tálaljuk.


    • adag4
    • Gyermekeknek
    • Kamaszoknak
    • Felnőtteknek
    • Időseknek
    • Tavaszi
    • Kora nyári
    • Késő nyári
    • Őszi
    • Téli
    • Délelőtt
    • Este
    • Egész nap
    • Elkészítési idő
    • Elkészítési idő
    • Elkészítési idő
    • Nehézség
    • Nehézség
    • Nehézség
    • Költség
    • Költség
    • Költség

Alapanyagok

Hozzávalók:
  • 13 dkg Ementáli sajt  
  • 75 dkg Tökmag  
  • 75 dkg Hámozott napraforgó 
  • 6 ág Friss kakukkfű (12 g)
  • 50 dkg Burgonya  
  • 50 dkg Paradicsom  
  • fél mokkáskanál Őrölt fehérbors (1 g)
  • 40 dkg Bárányhús  
  • 2 nagy gerezd Fokhagyma (14 g)
  • 2 közepes fej Vöröshagyma (30 dkg)
  • 8 evőkanál Olívaolaj - saláta olaj (104 g)
  • 1 csapott teáskanál Tengeri só (5 g)
  • 4 db közepes Padlizsán (120 dkg)

Tápanyagtartalom (1 adag)

  • kcl: 3082
  • CH: 89.0 g
  • fehérje: 135.8 g
  • zsír: 232.4 g