Mit ehetek | A mi Karácsonyi énekünk
2020 dec 20
A mi Karácsonyi énekünk

Hajnal van. Egyáltalán nem kéne itt ülnöm a gépnél, de egész éjjel ezen jártak a gondolataim. A mi múlt, jelen és jövő karácsonyainkon. Így most ezt a történetet megosztom veled is.

Az idei az 54-ik karácsonyom. Anyukám egyedül nevelt minket, és ő már régóta nincs közöttünk. Mi minden évben a testvéremmel 3-asban ünnepeltük a karácsonyt. A legtöbbször 24-én vettük meg a fát, díszítettük fel, és az ünnepi menük is nagyon egyszerűek voltak. Ezért is emlékszem arra, amikor egyszer pulykát készítettünk. A hentes azt mondta: "1 napig áztassa vízbe és csak utána fűszerezze és süsse!" Gyönyörű és ízletes lett. 
Nagyszüleink már nem éltek, rokonokhoz nem jártunk karácsonykor, így nagyon összenőttünk, csak mi hárman. Felnőttként ezt hoztam magammal. Nehezen léptem, lépek ki ebből a bezárkózott karácsonyi ünneplésből.

Már anyaként, elég rendhagyó karácsonyi szokást alakítottunk ki. Miután hamar elváltunk – egyszer még Vekerdi Tamás pszichológus Nők lapja cikkében is bekerült a történetünk -, így meg kellett egyeznünk, hogy lányunk mikor, kinél lesz. Ellentétben az én elvált szüleimmel – én soha nem voltam édesapámnál az ünnepek alatt – a volt férjem nagyon apa, és nagyon imádja a lányát, szóval a Szenteste az övé lett. A vitát, hogy kinél is legyen ilyenkor Réka, úgy oldottuk fel, hogy 24-én reggel ébredéskor tartjuk a mi, szűk családi karácsonyunkat. Amíg kicsi volt Réka, addig édesapja is velünk volt ilyenkor reggel, hogy egy teljes családként – bár már elváltan – együtt üljük meg ezt az ünnepet.

Emlékszem az első alkalomra. Miután 5 éves volt ekkor még Réka, úgy kellett tennünk, mintha valóban a Jézuska hozná a fát, a fényeket, az ajándékot. Annyira izgatott volt, hogy 23-án este egy kis mézes tejet kellett itatnom vele, levendulát csöpögtetni a pizsamájára. Nagyon nehezen, nyugtalanul aludt el 11 után. Hajnali 2-kor másztam ki mellőle az ágyból, tettem a fa alá az ajándékokat. 5-re állítottam az órát, hogy majd a gyertyákat is meggyújtom akkor. Rengeteg gyertyát állítottunk. Az apja negyed 6-kor kopogott, hogy megérkezett, jönne be. Épp csak elkezdtem a fényeket felgyújtani, az apja még le se vette a kabátot az előszobában, Réka kimasírozott az óriási bárányhálózsákjában és kiabált: „ITT járt a Jézuska! Anya, apa gyertek!”
Mi pedig a nappaliban a földre vetettük magunkat a félhomályban, nehogy meglásson minket, és onnan bújtunk elő, mintha most jöttünk volna ki, mi is a szobából. 

Hosszú évekig ilyen korai karácsonyaink voltak. Aztán kamasz korára, mikor már mindent tudott, a kialakult hagyományt megtartottuk, a reggeli családi karácsonyunkban az új párom is partnerré, családtaggá vált.
A közös éneklés, a csillagszóró gyújtás után már hagyomány nálunk a karamellizált cukorral készült jeges kávé és a márvány kuglóf reggelire. Szép lassan a nap többi részére is kialakultak apró hagyományok, melyek már elengedhetetlen részei a napunknak. 
Amióta az óriás fekete krétatábla felkerült a falra, hagyománnyá vált, hogy karácsonyi képet rajzoljak rá. A dekorációnkat aztán ehhez igazítjuk.

Idén sincs ez másként, bár megint 3-asban töltjük a reggelt, de már a lányom elfogadta, hogy az új párommal közösen vagyunk, édesapjához pedig csak estére megy át. 
Szóval ismét márvány kuglófot kell készítenem. „Anya, nem lehet más, ennek kell lennie! Ez hagyomány!” Szólt a kívánság, és miért is ne?
Míg korábban a bejglit egyetemista társamtól rendeltük – ő a híres Arácsi cukrászda tulajdonosa lett menet közben – mára a párom kívánságára én sütöm a bejglit. Az idéntől új hagyományunk alakul! A szomszédasszonnyal és egyben barátnőmmel közösen készítettünk minden édességet, az islert, a mogyorós kenyeret, a kókusztekercset, a Tünde féle zserbógolyót, na és a bejgliket, de nem csak mákosat és diósat, hanem narancslekvárosat és szilvalekvárosat is.
Szaloncukrot már hosszú évek óta a Sulyán cukrászda díjnyertes szaloncukrai közül válogatunk, míg a vágott és csigára tekert apró sós süteményt a szadai Nonna (korában Dédi) cukrászdából rendeljük.

De minek ennyi sütemény, ha csak 3-an vagyunk? Nos, délután 3 után indul meg a vendégjárás minálunk. Jönnek a környéken lakó barátaink egy koccintásra, kicsit később Réka apukája és apai nagyszülei, késő délután pedig párom gyerekei és unokái érkeznek meg, és ők egészen esetig itt is maradnak. Játszunk, beszélgetünk. Az idei évben az apai nagyszülők valószínűleg nem jönnek, de a többiek igen, hisz velük szinte nap, mint nap egyébként is találkozunk. 

Miután mindenki elmegy, ahogy már hosszú évek óta történik, felhúzzuk a bakancsot és egy hatalmasat sétálunk. Idén a séta nagyságának a 8 órás korlátozás vet gátat, ha csak fel nem oldják ezt a kijárási tilalmat, legalább 24-e estére.
Az ünnepi vacsora csak ezután kerül az asztalra. Idén is hal lesz, de most nem sóágyon párolt lazac, hanem pisztráng vaddisznó szalámival. A köret párolt zöldség és egy kis mártás.

Sokan panaszkodnak, hogy nem tudják szüleiket meglátogatni, én meg közben arra gondolok, hogy az én szüleim már rég nem élnek. Legalább van kit felhívni, képeslapot vagy videós üzenetet küldeni nekik.

Milyenek lesznek az elkövetkezendő karácsonyok? Most azt remélem, hogy egyre többen jönnek hozzánk 24-én egy koccintásra és beszélgetésre. Talán az utcában is elkezdünk egy közös koccintásos, beszélgetős, ismerjük meg egymást hagyományt kialakítani. De bárhogy is lesz, a teljes bezárkózásból a nyitottabb, közös ünneplés felé tartunk, és furcsa módon valahogy ettől mégis egyre bensőségesebbé, meghittebbé is válik.

(A cikket írta: Böcker Bea)

Köszönjük, hogy itt jártál!
Egészséges étkezést kívánunk: Bea, Csilla és Anita
Mit-ehetek? - Étrendek az egészségért csapata


Kapcsolódó blogbejegyzések

További bejegyzések