Mit ehetek | 6 tipp az iskolába vitt ételek frissen, egészségesen tartásához
2020 szept 08
6 tipp az iskolába vitt ételek frissen, egészségesen tartásához

Az iskolába vitt élelmiszereket a gyerekeink általában több órán át tartják az ételtartóban. Fontos, hogy friss ételt fogyasszon gyerekünk, a több órás tárolásból eredő élelmiszerromlást elkerüljük.

Mára a saját gyermekem felnőtt, 21 éves, de negyedikes korától egészen a középiskola végéig én készítettem a tízórait és ebédet is az iskolába. Vagy nem ette meg az iskolai menzán az ételt, de gyakori volt, hogy nem volt ideje elmenni és sorba állni és még meg is enni abban a 20 percben, amit erre az iskola hagyott.

Így minden nap hol este, hol hajnalban készítettem össze az ételt. Persze semmi bonyolultat és gyakran csak főzeléket vagy csak feltétet vitt magával némi kiegészítővel. De mindig mindent elfogyasztott és szinte mindig sikerült elegendő ételt magával vinnie.

Vettem többféle termoszt is, de nekem az jött be, ami fém termosz és két tároló volt azon belül még benne, BPA és BPS mentes műanyagból.
Az ital mindig kizárólag víz volt. Gyümölcsöt mosva, előkészítve vitte, hogy ezzel már ne teljen ideje, hisz úgyse tudta volna megoldani, hogy megmossa és utána nyugodtan elfogyassza.

De lássunk néhány tippet az iskolai ételek tárolásához:

1) Válassz szigetelt ételtárolót, ételtermoszt.

2) Csomagolj egy fagyasztott vizes palackot vagy hűtőakkut a hidegen tartandó ételek mellé (például sajtok, joghurtok, húsok és saláták).

3) A romlandó ételeket, például a tejtermékeket, a tojást és a szeletelt húsokat hűvösen kell tartani, és a hűtőből való kivételtől számított négy órán belül meg kell enni.

4) Ne reggel készítsd el a romlandó ételeket, amikor nincs elég idő, hogy rendesen meghűljön az étel, mert az ételtárolóba langyosan tett étel gyorsabban romlik. Előző nap vagy korábban készítsük el az ételt, és legalább egy éjszakán át hűtőben hűtsük.

5) Ha például hétvégén előre megfőzöd az ételeket, tartsd a hétfő-keddit hűtőben, a többit fagyaszd le.

6) Érdemes egy thermo táskát beszerezni (2-3 ezer forint), amiben az iskolai ételeket praktikusan és egészségesen tudja gyerekünk magával vinni és fogyasztásig tartani.

Kérjük meg gyerekünket, hogy a csomagolt ételeket tartsa az iskolatáskájában vagy külön az ételeket tároló táskában. Az ételt tároló táskát tartsa távol közvetlen napfénytől és hőtől, ne tegye a fűtőtest mellé, vagy az ablakba. Ha van iskolai szekrénye, akkor tegye abba az ételtároló táskát.

Forrás:
www.health.harvard.edu

A cikket írta: Böcker Bea

Köszönjük, hogy itt jártál!
Egészséges étkezést kívánunk: Bea, Csilla és Anita
Mit-ehetek? - Étrendek az egészségért csapata


Kapcsolódó blogbejegyzések

További bejegyzések